szerda, március 31, 2010

Erőlködés :))

Erőlködésemnek eredménye is lett. Hi-hi-hi!!!

kedd, március 30, 2010

Csípőszűrés

Ma elvittek Apáék csípőszűrésre: Dr. Farkas Béla vizsgált meg és Dimény doktornő ecográfon is megvizsgált. Szerencsére mindent rendben találtak, meg voltak elégedve a fejlődésemmel. Nagyon ügyes voltam, mert nem sírtam és a nővéreknek nagyokat mosolyogtam.

vasárnap, március 28, 2010

péntek, március 26, 2010

Fiú Klub

Apa, Tata, Jancsi bácsi, Ianis és az Apukája, no meg jómagam sétálunk. Fiú Klub, de a kivétel erősíti a szabályt. He-he-he!!! A fiúk vigyáznak rám.

csütörtök, március 25, 2010

Sétatéren

Első tavaszi sétám a sétatéren:Később Ági meg Tz is csatlakozott hozzánk:

kedd, március 23, 2010

Hildánál

Látogatóban Hildánál:

hétfő, március 22, 2010

Séta Tatával

Ma Tata vitt sétálni, de csak egy keveset, mert fújdogált a szél.

vasárnap, március 21, 2010

Látogatóim: Irma mama, Tünde és Claudiu

Meglátogatott Mama, Tünde és Claudiu:
Mamával:
Nénjémmel:Ezt a szép kis láncocskát Mamától kaptam:

szombat, március 20, 2010

Egerbegyen!

Ma reggel elvitt Zsigmond Egerbegyre (ez az első alkalom, hogy Egerbegyre megyek!). Nagyon tetszett ott, hiszen sokat voltam a friss levegőn és mindenki körülöttem forgott és ölből ölbe tartottak :-)
Dédimama fodros sapkát varrt nekem:Később Apa is kijött Egerbegyre (meglepi volt). Megmosta az autónkat...
...majd finomat sütött:Találkoztam a barátnőmmel is. Noémi nagyon csendes kislány, ami engem illet: a látszat csal...

péntek, március 19, 2010

"...József napján eltűnik a szél..."

A három jeles nap közül (Sándor, József, Benedek) szokásokban és hiedelmekben a leggazdagabb József napja, ami a kis Jézus gondviselőjének, a názáreti ácsmesternek, Józsefnek az ünnepe is. A gólyákat ezen a napon várják vissza, ezen a napon engedik ki a méheket, ekkor kezdődik a szántás, s ekkor érkeznek haza a fecskék is. Erre utal a gyermekmondóka szövege is:
„Fecskét látok, szeplőt hányok!”
Egyes magyarlakta területeken úgy tartja a néphit, hogy ezen a napon mindenkinek meg kell fürödnie és tiszta fehérneműt kell vennie.
Az Alföldön úgy vélik, hogy ha József napon szivárvány látható, s annak széles sárga sávja van, az jó búzatermést ígér. A kalendárium március 21-től számítja a tavasz kezdetét. Ha ezen a napon szél fúj, az év minden napján fog fújni. Ha a József-napkor látott gólya tolla piszkos, bő termést, ha tiszta fehér, szűk esztendőt jelent.
József a meleghozók társaságába tartozik. Az a tavasz első napjának ünnepe. Megszólalnak a madarak, "Szent József kiosztotta nekik a sípot."
A népi tapasztalat azt mutatja, hogy az első meleg napok megérkeztek.
József napja után már kalapáccsal sem lehet visszaverni a füvet a földbe. E naphoz fűződik az időjárás - és természetjóslás, sőt a haláljóslás is.
József név jelentése: Isten gyarapítson!, héber eredetű név.

Boldog névnapot és Isten éltessen sokáig, Tata és Dédi tata!!

6 hetüs vagyok

Emlékeztek, hogy mekkora voltam a kórházban? sokat nőttem azóta, hisz most 4300 gramm vagyok!

Vége a szobarabságnak, most már mehetek sétálni. Yuppiiii!!!
Egy nagyot aludtam a séta után:

csütörtök, március 18, 2010

"Sándor napján megszakad a tél..."

Végre megjött Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat Sándor, József és a hivatalos tavaszkezdés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg:

“Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.”

Sándor napján kezdenek fújni a böjti szelek. A néphit úgy tartja, hogy ezek a napok vetnek véget a fagyos télnek és ekkor veszi kezdetét a termékeny tavasz.

Sándor: görög Alexander név rövidülésének magyaros alakja. Jelentése: "férfiakat megvédő vagy férfiaktól megvédő"

Isten éltessen sokáig, Apa!! Boldog névnapot!!

péntek, március 12, 2010

5 hetüs vagyok

Szopizok

A cumit is szeretem (néha):
Az ujjam is fincsi:Ezen a szoptatópárnán könnyebb a szopizás és az Anyatejcsi a legfinomabb:

csütörtök, március 11, 2010

Újabb látogatók

Ma meglátogatott Lengyel Dávid (Noémi unokatestvére) az anyukájával meg apukájával. Dávid nem szereti a fényképezőgépet, elbújik ha valaki fényképezni szeretné...
Apa összeszerelte a játékot, amit Dávidéktól kaptam:
Ágival pedig kipróbáltuk:

szerda, március 10, 2010

Háziorvos itt

Ma újra nálunk járt a háziorvos és megvizsgált. Nagyon meg volt elégedve a fejlődésemmel: 4 kg vagyok és 3 cm-t nőttem. Anya vérnyomása: 100/60-nal, 62 kg.

Barátnőmmel

Várjuk Noémit:


Már megbarátkoztam Noémivel:

hétfő, március 08, 2010

Nőnap

"Szép reggel az asszony: pihenést lehellő
Arca szelíd hajnal, friss hajnali szellő,

Puha gyenge harmat, gyümölcs üde hamva;

Szava rigó-ének mélyebb fuvodalma"

Mindenki számára ismerős dátum a március 8., ezen a napon ugyanis sok országban a főszerep a hölgyeké, lányoké, édesanyáké és nagymamáké. A Nemzetközi Nőnap immár majd egy évszázada ösztönzi megemlékezésre a fiúkat és férfiakat. Ilyenkor köszöntik hölgyismerőseiket a férfiak, ki virággal, ki apróbb vagy nagyobb ajándékokkal, esetleg néhány kedves szóval.
Bár nem egy örömteli alkalom szülte ezt az ünnepnapot, ma már kevesen tudják, honnan ered, hogyan alakult ez az ünnep.
1908-ban, New Yorkban járunk. Az ottani varrónők, szám szerint úgy 40000 nő fellázadt és harcot indított a jogaiért és azért, hogy a nőkkel is emberségesebben bánjanak. Ezt a napot nyilvánították Nemzetközi Nőnappá, Magyarországon 1910-től vált ünneppé ez a dátum.
A nőkről sokan, sokféleképpen vélekednek, költőket ihlettek, festők ecsetjeit keltették életre, és sok más művészeti ág hirdeti alkotásaiban a nők különlegességét, szépségét, bájait.
Ezen a napon a férfiak igyekeznek kivételes bánásmódban részesíteni barátnőjüket, feleségüket, hölgy rokonaikat.
S bár tudva lévő, hogy a női lélek érzékeny és szeretetre éhes, s nemcsak az évnek ezen a napján kívánja a törődést, mégis boldogsággal tölti el az a kényeztetés, melyet ezen a napon kap.
Sok férfi nyilatkozott már úgy, hogy a nővel élni néha gyönyörű érzés, olykor teher, néha felemelő, máskor nyűg, egy mégis bizonyos. Nélkülük élni nem lehet!
Hiszen gondoskodóak, szeretnek, aggódnak, féltenek, ha kell, simogatnak, s ha szükséges korholnak, vagy éppen hallgatnak. Mégis szeretnek, s ezért sokan hálásak is nekik.
S elárulok így végezetül egy titkot is! A nő is olyan, mint egy virág. Minél több gondoskodást és törődést kap a párjától, annál szebb és sugárzóbb!
Fiúk! Gondoskodjatok róluk, hogy még nagyon sokáig szépek maradjanak!Köszönjük Apa, Tata, Zsigmond és Levi! :-)

szombat, március 06, 2010

Fürdés az új kiskádamban

Zsigmondéktól kaptam egy nagyobb kiskádat. De jó benne pancsolni!

Leg fiatalabb látogatóm :-)

Ma meglátogatott Lengyel Noémi az édesanyjával és az édesapjával. 1 hónappal nagyobb Noémi nálam.Csak csajok :)

Kiságyamban

A kiságyban is szeretem, nem csak az ölbe, de azért ne hagyjatok itt sokáig egyedül...

Látogatóban Áginál

Ma meglátogattam Ágit:"Vajon mit mind mond Ági??? "Ági játszik velem:

péntek, március 05, 2010

Lenkénél

Ellátogattunk Lenkéhez. Az első autós sétám.
"De jót aludtam!"

Manyi vigyáz rám:

1 hónapos vagyok: ISMERKEDÉS!!

Ma töltöm az 1 hónapot! Már 3900 gramm vagyok (900 grammot nőttem amióta hazaengedtek a kórházból). Kinőttem az első bodymat!

Ezt már tudom:

Testi fejlődésem:

  • A kar, láb és a kéz mozdulataim még mindig elsősorban reflex-szerűek
  • Spontán módon megriadok - ez az ún. Moro-reflex
  • Kezem általában ökölben tartjom
  • Ha ülő helyzetbe felhúznak, a fejemet a gerincemmel egy vonalban tartom
  • Pár percre fölemelem a fejem (már)
  • Ülő helyzetben megtartom a fejem, bár még eléggé bizonytalanul
  • Kicsit még tétován, de nézegetem a körülöttem lévő világot (már)
  • Rácsodálkozom a tárgyakra, de még nem nyúlok értük
  • Oldalra nézek, ha szemügyre akarok venni valamit
  • Ha az ujjaimat szétnyitják, megfogom a csörgőt vagy más játékot, de hamar elengedem

Szociális fejlődésem:

  • Tekintetemmel rátapadok a szüleim arcára (ha a szülő nem áll 30 centinél távolabbra)
  • Szemkontaktust létesítek
  • Ha arcokat látok, elcsöndesedek, megnyugszom
  • Felveszem az engem tartó személy testtartását (ezt gyakran úgy írják le, hogy „összeolvad” az illetővel)
  • Belekapaszkodom abba, aki tart
  • Reagálok az emberi hangra

Értelmi fejlődésem:

  • Tíz órából igazán csak egyben vagyok valóban éber
  • Ha ébren vagyok is, arckifejezésem többnyire határozatlan, közömbös
  • Felismerem Anya hangját és illatát
  • Sírok, ha valamit akarok

csütörtök, március 04, 2010

Látogatóim: Fodor család és Anikó

Ma meglátogatott a Fodor család és Anikó:
Anus néni:Anikó (Anyáék násznagya):