Már egy hete én is igazi óvodás vagyok, ami azt jelenti, hogy akkor is oviban maradok, ha Anya hazamegy (illetve az egyetemre, mert nekem így kell tudni...).
Kissé megviselt ez a levállás, és én minden női fegyvert bevetettem, ahhoz hogy kimutassam nemtetszésemet, tiltakozásomat: volt sírás-rívás, hiszti, ordítás, hányás és még zsarolás is: "Ha te elmész, én fogok sírni!"..., de azért ma már mosolyogva integettem az ablakból is puszit is küldtem Anyának távozásakor.
Segítségünkre volt pár jó tanács:
1.Mindig mondd meg neki előre, ha el fogsz menni!
2.Próbáld mindig ugyanarra a személyre bízni.
3.A dolgot még megkönnyíti, ha ismerős környezetben történik mindez, akkor csak az új emberhez, vagy az új szituációhoz kell hozzászoknia, így a környezet ismerete biztonságot ad neki. Az is nagy segítség lehet még, ha mindig azonos időben mégy el. Tehát mindig délutáni alvás után, vagy reggel. Az ismétlődés is segítség.
4.Nem kell neki napokkal előre jelezni a dolgot, hiszen a kicsiknek még nincs jól kifejlődve az időérzékelésük, ezzel csak plusz stresszt raknál a vállára.
Mi kiegészítettük még egy ponttal:
5.A dícséret, egy kis jutalom és megerősítés is nagyon hasznos (volt).
Bizony ez nem könnyű feladat, de következetesen kivitelezhető.
2.Próbáld mindig ugyanarra a személyre bízni.
3.A dolgot még megkönnyíti, ha ismerős környezetben történik mindez, akkor csak az új emberhez, vagy az új szituációhoz kell hozzászoknia, így a környezet ismerete biztonságot ad neki. Az is nagy segítség lehet még, ha mindig azonos időben mégy el. Tehát mindig délutáni alvás után, vagy reggel. Az ismétlődés is segítség.
4.Nem kell neki napokkal előre jelezni a dolgot, hiszen a kicsiknek még nincs jól kifejlődve az időérzékelésük, ezzel csak plusz stresszt raknál a vállára.
Mi kiegészítettük még egy ponttal:
5.A dícséret, egy kis jutalom és megerősítés is nagyon hasznos (volt).
Bizony ez nem könnyű feladat, de következetesen kivitelezhető.
