hétfő, március 31, 2014

Körömrágásnak vége!

Sajnos az utóbbi pár hónapban elkezdtem rágni a körmöm. Olyankor tettem ezt, amikor valami miatt izgultam, szorongtam. Anya már több módszerrel is próbálozott, hogy leszoktasson róla, de most csak arról mesélek, ami bevált: azzal bíztatott Anya, hogy ha nem rágom a körmöm jutalomként kapni fogok egy meglepit, amit nem árultak el nekem. Nagyon igyekeztem, hogy ne rágjam többé a körmöm, de azért néha még meg-megtörtént. Ugyanis nagyon nehéz egy szokásról csak úgy hírtelen leszokni, nem? És ekkor jött a következő ajánlat: ha nem rágom a körmöm 1 napig, akkor este kaphatok egy állatos matricát (én kiválaszthatom, hogy melyik tetszik nekem) és ha kigyűlt 3 matricám (vagyis 3 napig nem rágom a körmöm), akkor megkapom a meglepit. És ez így már könnyebben ment: 1 napig nem rágtam, ígyhát este megkaptam az első matricámat és ráadásul azt is megtudtam (szintén jutalomként), hogy mi lesz a meglepi ajándékom: világítós fogkefe!. Ez nagyon motivált engem! Mostantól még inkább motivált, hogy kigyűjtsem a 3 matricát! Nagyon drukkolt az egész család nekem és sokat bátorítottak. Képzeljétek: sikerült! A nagy kitartásomnak, igyekezetemnek köszönhetően sikerült megkapnom a világítos fogkefét, ami ráadásul Hello Kittys, nem beszélve arról, hogy most már a körmöm sem rágom, ami a fő cél volt...

1 percig világít (pislogva) a fogkefém, legalább addig kell fogat mosnom. Nagyon klassz!
Éééés Ági pedig azt ígérte, hogy ha 7 napig nem rágom a körmöm, vagyis kigyűl a 7 matricám, akkor ő is valamilyen meglepiben részesít. Ezt a feladatot is szintén sikrült teljesítenem. Ajándékként játékot "vásárolt" Ági a neten, amin játszhattam. Kissé nehéz volt számomra megérteni, hogy hogyan is lehet így "vásárolni", de én mindenképp örvendtem a játszásnak.
Köszönöm nektek! 
"-Anya, Most már sokkal jobb, hogy nem rágom a körmöm!"

vasárnap, március 30, 2014

Vasárnapozás Palkóékkal :)

Már nagyon vártuk, hogy kimehessünk egy kicsit a házhoz játszani meg sütni finomakat. Végre az idő is kedvezett, így ma egy csodálatos napot töltöttünk együtt Bogival és Levivel:


 "Ez a tricikli az enyém volt, de most már Hunornak adom!"

péntek, március 28, 2014

Gyéresi légi támaszpontnál

Az óvónénik egy kis kirándulásra vittek bennünket a gyéresi légi támaszponthoz. Busszal utaztunk együtt még két román csoporttal. Nagyon érdekes és tanulságos volt ez a mai nap, sok élményben volt részünk. Nagyon jól telt. Sok információt megtudtunk a repülésről, repülőkről, helikopterekről. Íme pár kép is:






 "Anya, óriási propellerje van a helikopternek!"





 Emlékül repülős színezőt is kaptunk.
KÖSZÖNJÜK!

kedd, március 25, 2014

hétfő, március 24, 2014

Hunor térdepel :)

Hunor most épp azt a korszakát élvezi, amikor bármibe ha meg tud kapaszkodni, feláll. Ezt gyakorolja szinte egész nap és el sem fárad :)


csütörtök, március 20, 2014

Palota készítő

Ismét Anyával alkottunk. Ezúttal palotát készítettünk üres karton dobozból:

 Ilyen lett:
 És ki is próbátam, a pónik is élvezték!

Hunor térdre állt!

Anya Hunorral Siaéknál volt, amikor először állt lábra Hunor:

szerda, március 19, 2014

A legífjabb tűzoltó!

Egy igazi tűzoltó csak teli hassal indul útnak. A pufu jó kis csemege :)



kedd, március 18, 2014

Sándor, József...

Isten éltessen sokáig benneteket! Boldog névnapot minden Sándornak és Józsefnek, de főként az Apukának,  Tatámnak és Apónak!!!

Várjuk a meleget!

hétfő, március 17, 2014

Csenge-Anya arc

Most Anyán a sor: egy nagy szívecskét festettem az arcára, Anya pedig egy pillangót az enyémre:


vasárnap, március 16, 2014

Tomi és Csenge játéka

Egyre ügyesebben játszunk Tamással. Épp fakockából építünk:


szerda, március 12, 2014

szerda, március 05, 2014

Boci tejcsi

Immár 4 napja, hogy Hunor is elkezdte esténként iszogatni a bocitejcsit lefekvés előtt. Anya egy kis teával még hígítja a tejcsit, hogy ne legyen annyira terhelő  a májacskájának. Ízlik neki. Már ha a tejcsis üveget meglátja, tudja, hogy mi fog következni és türelmetlenül várja, hogy ihassa.
Tejcsi származási helye: Hidegszamos.

vasárnap, március 02, 2014

Süller-Halmágyi porontyok

Tamás, Ingrid, Csenge és Hunor:

Hunor 8 hónapos: KITÁGUL A VILÁG

9.200 gramm a jelenlegi súlya! Hunor a kíváncsi korszakába lépett. Első kézből akarja megismerni az őt körülvevő világot, de azzal még nincs tisztában, hogy amit tesz, az veszélyes vagy romboló lehet.
Ezt már tudja:
Testi fejlődés
  • Csipeszfogást alkalmaz
  • Összeütögetek tárgyakat (már)
  • Képes az egyik tárgyat a kezében tartani és manipulálni vele, miközben a másikat figyeli
  • Az apróbb tárgyakat a hüvelyk- és a mutatóujjával közelíti meg, a nagyobbakat mindkét kezével
  • Rámutat dolgokra, és szemével követi azokat a tárgyakat, amelyekre rámutattak
  • Álló helyzetben az egyik lábát a másik elé helyezi
  • Integet és kér a kezével
  • Mászik és kapaszkodik (pl. bútordarabokba), hogy felálljon
  • Szándékosan elenged egy tárgyat, de ezt nagyon óvatosan teszi (már)
Szociális fejlődés
  • A neki nem tetsző tárgyakat ellöki magától
  • Ragaszkodik a szüleihez, az idegenekkel jobbára óvatos 
  • Megsimogatja a tükörképét és rámosolyog 
  • Nem szereti a korlátokat
  • A szülők közelében szeret játszani (már)
Értelmi fejlődés
  • Emlékszik a múltbeli eseményekre
  • A tárgyakat mint külső, háromdimenziós valóságot veszi szemügyre
  • Megért pár szót (pl. Anya, Apa, Csenge, Hunor, tejcsi, virág, hálózsák, stb.) és eleget tesz néhány felszólításnak (már)

szombat, március 01, 2014

Ingrid keresztelőjén

Gyéresen voltunk ma az Ingrid keresztelőjén.

István, Ingrid és Manu:
Játszodtunk is egy kicsit a gyéresi sétatéren.
 Virágszálat a lányoknak, hölgyeknek!
 Hunor-szundi:



Tánc Márkkal:
 4esben:
 Párossával: