szombat, július 25, 2015
péntek, július 24, 2015
Nyári alkotásaim 1.
Nyomdázás villával:
Színes virágok
Süni
Dino tenyérnyomatból:
Körökből: halacska
Teknős béka
Hercegnő színes homokból
kedd, július 21, 2015
hétfő, július 20, 2015
Hunor rózsahimlős
Sajnos (vagy nem, ki tudja?) Hunornak rózsahimlője lett (és nem amire a sürgősségen gyanakodtak - a "Száj, kéz, láb" betegség), ugyanis a tünetek teljesen megegyeznek ezzel a betegséggel.
A rózsahimlő egy enyhe lefolyású, kiütésekkel járó gyermekbetegség, amelyet a rubeolavírus okoz. A kiütések mellett kísérő tünetként mérsékelt láz, végtagfájdalmak, valamint a nyaki és a tarkótáji nyirokcsomók megduzzadása is jellemző erre a betegségre. A rózsahimlő lappangási ideje 2-3 hét, (12-20 nap), a kiütések megjelenése előtt pár nappal pedig jellemző tünetek (hőemelkedés, gyengeség, fejfájás) figyelmeztetnek a fertőzésre. Ebben az időszakban és a kiütések megjelenését követő pár napban tart a betegség fertőzőképessége. A rózsahimlőt okozó rubeola vírus cseppfertőzéssel és közvetlen érintkezéssel terjed, de egyes esetkeben pedig a beteg váladékával frissen szennyezett tárgyak által, közvetett módon is továbbadható. Tipikus gyermekbetegség, amely leginkább óvodás és kisiskolás korban jelentkezik, de a fertőzést a felnőttek is megkaphatják.
Hunornak is enyhe (38 fokos) hőemelkedése volt az első nap, majd az apró pirosas-rózsaszínes kiütések egyre terjedtek a testén, ám nagyon keveset viszkettek. Étvágytalan, kedvtelen, ingerült volt 1-2 napig.
De szerencsére most már visszahúzódtak a kiütések is és minden rendbe.
De szerencsére most már visszahúzódtak a kiütések is és minden rendbe.
szerda, július 15, 2015
Csenge-szaj:)
Ma reggel hazautaztak Zoliek Tatabanyara, uresebb, csondesebb lett a haz:
"- Anya, sokkal finomabb az etel, amikor sokan vagyunk es megosszuk masokkal is..."-
"- Anya, sokkal finomabb az etel, amikor sokan vagyunk es megosszuk masokkal is..."-
kedd, július 14, 2015
Hunorral surgossegen
Ma reggel elvittuk Hunort a surgossegre, mert: lazas lett es a tenyeren meg a talpan sok apro pici kiutes lett es nagyon viszketett neki. Ott azt mondtak, hogy egy virus okozta betegseg, aminek "Szaj, kez, lab" a neve, de erdekes, hogy Hunornak nem utott ki a szajaban.
Kezeles: Nurofen (6ml) es Panadol (6,5ml) szirup 4 orankent felvaltva, Aerius (2,5ml), illetve mentolos krem.
szombat, július 11, 2015
Szovátai séta
Este sétálni mentünk: meglátogattuk a Medve tavak, fagyiztunk és én pedig mindenkit megleptem az akrobata mutatványaimmal, ugyanis nagyon bátor és merész voltam. Hi-hi-hi!
Medve tó:
Csenge akrobata:
Parajdi sóbányában
Halmágyi bányászok:
Eszter, Noel és Zoli:
Egy kis mozgás:
A sóbánya templomában lévő kis fa szobor család:
Szovátai falatozás
Apa és Zoli volt a szakács. Ínycsiklandó falatok, szemnek, szájnak ingere:
Nekem jobban ízlik a cukros laska...
csütörtök, július 09, 2015
10 ev hazassag!
"Veled boldog vagyok,
Veled szelid vagyok,
Veled eros vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled en, enmagam vagyok,
Nincs tobbe olyan, hogy nelkuled,
Tervem es jovom van veled."
Balzac
Veled szelid vagyok,
Veled eros vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled en, enmagam vagyok,
Nincs tobbe olyan, hogy nelkuled,
Tervem es jovom van veled."
Balzac
szombat, július 04, 2015
Egerbegyen
Kötöm a szimpla- és dupla csomókat, rögzítem a lengőágyat:
Hunor már hintázhat is:
Kettesben is kipróbáljuk:
Alvás után egy kis pancsolás:
Majd evés:
Mindez idő alatt Apa a házat javítja... Már elkészült a fürdő és a konyha is, ár csak az előszoba maradt (jövőre marad a 2 szoba).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)