Szociális készségeim...

"A legtöbbször azért harapnak a gyerekek, mert egy esemény frusztrálja vagy feldühíti őket – ilyen lehet az, amikor a másik gyerek nem akarja odaadni a játékát –, és még nem tudják kifejezni szavakkal, sem úrrá lenni a helyzeten. A harapás, az ütés, a csípés vagy a hajhúzás az önkifejezés ősi formája, és mint ilyen, nem ritka kis gyerekeknél, akiknél még nem fejlődtek ki kellően a szociális készségek, így azt sem értik, hogy cselekedeteiknek fizikai és érzelmi hatása van másokra. (Ne feledje, a gyerekek ebben a korban még mindig természetes módon egocentrikusak, és nincs meg bennük az empátia készsége.) Akkor tehát az undok kis harapósból gonosz felnőtt lesz? Valószínűleg nem. Megfelelő neveléssel, irányítással, nagyobb szókinccsel és több önuralommal a harapós totyogó általában hároméves korára kinövi ezt a szokást."
Mindez válasz Anyának meg Apának arra, hogy miért viselkedem a fent említettek alapján (bizonyos helyzetekben).