vasárnap, február 05, 2012

24 hónap = 2 év

Testi fejlődés

Felmászok a mászókára, izgatottan ugrálok vagy magamról megfeledkezve futok –, nehéz elhinni, hogy egy éve még menni is alig tudtam. Döbbenetes a finom mozgások terén végbement fejlődésem is. Már több kockából is képes vagyok tornyot építeni, majd boldogan lerombolom; egyszerű geometriai kirakós játékokkal játszom, kanállal, sőt, villával eszem, egyedül iszok pohárból, és próbálgatok egyedül öltözni (bugyit, zoknit, sapkát, sálat, nadrágot húzok) néha ehhez makacsul ragaszkodok. Nagyon élvezem azokat a foglalatosságokat, amelyekhez a kezeim és ujjaim kellenek – ujjfestés, rajzolás vagy pancsolás a fürdőkádban. Minden egyes készséggel, amit elsajátítok, egyre nő az önbizalmam és az önállóságom.

Szellemi fejlődés

Intellektuális téren mérföldekre vagyok attól, ahol egy évvel korábban tartottam. Képeket tudok alkotni, osztályozni tudok dolgokat (tisztában vagyok azzal, hogy a kutya és a macska állat, és hogy a kocka meg a baba a játékokhoz tartozik, és sorba tudom rakni nagyság szerint a csészéket. Emlékezőtehetsége élénkebb, és kezdem már felfogni az olyan elvont fogalmakat, mint a „több és kevesebb”, „előbb és később”, „más és ugyanolyan”. Képzelőerőm termékeny, játékom kreatív, és két-három mondatot össze tudok fűzni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése