péntek, március 30, 2012

Sétáló Bábszínház:"Tigrisből nem lesz szalonna "

A Sétáló Bábszínház története a kolozsvári Apáczai Csere János líceumban kezdődött, 1995 őszén. Néhány diák, akik már több, mint egy éve jártak a belvárosi református egyházközség által szervezett bábkörre, egy oktatójuk segítségével Vakvarjúcska néven bábcsoportot alapítottak. Alig egy év múlva már nemzetközi fesztiválon is részt vettek (UNIMA/Kamarabábos Fesztivál, Budapest, 1996 június). A következő évadokban már több előadást játszottak, mint egyik-másik állami bábszínház! Mivel állandóan járták az országot, a diákok helyett időnként profi bábosok ugrottak be egy-egy turnéra...
1998 őszén már nyilvánvaló volt, hogy váltani kell. A csoport kettévált: a diákoké maradt a Vakvarjúcska, a "nagyoké" a Sétáló Bábszínház.
Miután (2013-ban) Kolozsváron megszűnt a középiskolai szintű tanítóképzés, a Vakvarjúcska hosszú pihenőre kényszerült... viszont a Sétáló Bábszínház ekkor dobbantott igazán. Kezdetben a régi, még a diákokkal közösen kidolgozott előadásokat játszották (A sétáló ház kalandjai, Az Üveghegytől Délre), majd bemutatták az új Sétáló Bábszínház első valóban új hangvételű előadását, a Lyukas Mesét.
Azóta folyamatosan játszanak, egy-két évente egy-egy újabb előadást is bemutatnak. A Sétáló Bábszínháznak nincs saját előadóterme - de ez nem hátrány: iskolákban, óvodákban, vidéki kultúrházakban játszanak.
Ezuttal a mi óvodánk kínált számukra teret, hogy megtekinthessük a "Tigrisből nem lesz szalonna" című előadásukat, melyen a két magyar csoport vett részt: a Csipike és a Micimackó csoport.Az előadás végén a gyerekek megnézhették a bábokat, kellékeket:Én pedig mély álomba merültem:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése