kedd, május 29, 2012

"A rózsaszín Lepkekislány" meséje

    "Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, de még azon is túl volt egyszer egy szőke zöld szemű rózsaszín Lepkekislány.
     A Lepkekislány szeretett rajzolni, énekelni, táncolni, gyurmázni, és szeretett óvodába járni. Ám egy szép nyári napon nagyon unatkozott, s arra gondolt, hogy magához hívja az óvodás társait, hogy együtt játszodjanak. Így is történt, s meghívta Dávidot, Noémit, Helgát, Kittit, Mátyást, Balázst, Dórit, Bogit, Tomcsit, Edit, Robit, Dorkát, Zsombit, Abit, Lilit, Andit és Katát. A gyerekek mind elmentek a Lepkekislányhoz és együtt játszodtak: bújocskáztak, fogócskáztak, labdáztak, homokvárat epítettek, hintáztak, bicikliztek, autóztak, énekeltek, rajzoltak, és finomakat ettek, ittak. 
     Ám észre sem vették, hogy milyen hamar elszaladt az idő és már kezdett sötétedni. Mindenki nagyon jól érezte magát, de el kellett búcsúzniuk és haza kellett menniük. A gyerekek megköszönték a Lepkekislánynak, hogy ilyen jól érezték magukat és megigérték, hogy szívesen eljönnek máskor is, hogy együtt játszhassanak."

Ez a jelenlegi kedvenc mesém, amit minden elalváskor kérek, hogy elmondja nekem Anya.
A mese írója: Anya. A mese főszereplője: Csenge (a rózsaszín Lepkekislány).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése