vasárnap, március 31, 2013

Csenge-száj :))

-Ági, amikor kisebb voltam ettem majom mézet! (vagy inkább majonézet?????)

péntek, március 29, 2013

Ultrahangon Hunorral

Ultrahangos kivizsgálásra mentünk ma Anyával, hogy megnézhessük Hunort. Az orvos bácsi megállapította, hogy fejjel lefele van Hunor, 1200 gramm, minden rendbe van Hunorral is és a terhességgel is, és még mindig kisfiú (ez az alsó képen látható is).

kedd, március 26, 2013

Enikő kicsi óvónéni tanít

Ma Enikő kicsi óvónéni tanított. A Húsvétról, húsvéti szokásokról beszélgettünk, locsoló verset tanultunk, eljátszodtuk a locsolási szokást, s végül tyúkanyókat készítettünk papírtányérból.

A tevékenységünket egy-egy kis fürj tojással értékelte az óvónéni. Jól éreztük magunkat, és már így ráhangolódtunk egy kicsit a Húsvétra. 

csütörtök, március 21, 2013

26 hetes pocaklakó

Hunorka már nyitogatja a szemeit, ugyanis a retina kialakulásával befejeződött a szemek szerkezeti fejlődése. A legtöbb újszülöttnek kékesszürke szeme van, mivel a végleges szín általában csak hat hónapos és egy éves kor körül alakul ki, de akár három éves korig is változhat. Az írisz pigmentációja akkor fejeződik majd be, ha szemeit több hétig fény éri a születés után.  
Az agyhullámok fejlődésének köszönhetően a pocaklakó még érzékenyebbé válik a zajokra, sőt az is előfordulhat, hogy ritmusos mozgással reagál a hallott hangokra. A szíved zakatolása megnyugtatja, és amikor ezt születés után már nem hallja, az nagyon furcsa lesz számára! Ezért teszik kibújás után a babat az anyuka mellkasára, így az ismerős hangok megvigasztalják.
A tüdeje egyre fejlettebb, de még mindig nincs kész a kinti létre. A láb- és kézujjainak végén már jól kivehető körmöcskék növekednek. Ezek még puhák, vékonyak, így még nem képes összekarmolni magát vele. Később természetesen a körmök is erősödnek, vastagodnak, ezért gyakran előfordul az is, hogy egy-egy baba összekarcolt pofival érkezik meg közénk. Ezek a kis sebek viszont hamar begyógyulnak, nyom nélkül eltűnnek.
Kutatások is azt bizonyítják, hogy szülést követően a csecsemők felismerik az ismerős hangokat, ami szintén azt bizonyítja, hogy a kisbabád végig hallgatózott odabent.

A kicsi most töltötte el a Méh Hotel-beli tartozkodásának  2/3-át. :)

"Különdíj": első oklevelem!

Ma került sor a "Szó-kép" című pályázati felhívás kiállításának a megnyitására és a díjak kiosztására, amely az "Apáczai Csere János Elméleti Líceumban" kapott színteret. Itt tekinthető meg az én munkám is kiállítva, amely "A három pillangó" meséjét illusztrálja! Nagy meglepetés érte Anyát meg Apát amikor telefonon értesítették, hogy díjazni fogják a munkámat (én pedig még mit sem sejtek az egésznek a fontosságáról...)
A megnyitó beszédet Vörös Aplár igazgató tartotta, melyben köszöntötte és buzdította a kis és nagy művészeket a további munkájuk sikerességére, eredményességére. Egy kis énekes-verses összeállítás után következett a díjak kiosztása, melyet Székely Géza és Murádin Noémi képzőművészeti tanárok kézbesítettek. Nagyon meglepő volt, hogy én voltam a legkisebb díjazott!

Első oklevelem!

kedd, március 19, 2013

Timi kicsi óvónéni tanít!

Ma Timi kicsióvónéni tanította a Csipikéket. Egy kis időutazásra kérte fel a gyerekeket és miután mindenki névreszoló belépőjegyet kapott az időutazó repülőre egy kis mozgás meg hangképző gyakorlatok kíséretében a Dinoszauruszok világába kalauzolt bennünket.
Egy kedves kis levelet találtunk itt, amelyet egy Titanoszaurusz anya hagyott hátra a kicsinyének, amelyben utasítások, figyelmeztetések hangzanak el arról, hogy hogyan is élnek a dinók. Majd közösen egy kis játék által mi magunk is elkészítettünk egy kis "dinós világot": azokat a képeket, amelyeken dinók voltak felragasztottuk a dinók lelőhelyére, világába, illetve azokat az állatokat, amelyek ma is élnek egy másik lelőhelyre. Közben számlálgattunk, próbáltuk a dinók neveit ismételgetni (ez jó kis nyeltorna gyakorlatnak bizonyult, hiszen még a legnagyobbaknak is egy kis gondot okozott).
 
A tevékenység végén pedig visszautaztunk az időutazó repülőnkkel az óvodába. 
Nagyon jó volt ez a kis időutazás, nagy érdeklődéssel figyeltük minden mozdulatát, magyarázatát a kicsi óvónéninek.

Csenge hair style

Új hajstílust találtam ma ki. Kísérleti alany: Anya. :)

péntek, március 15, 2013

Micimackó

A PUCK bábszinházba mentünk ma a csoporttal megnézni a "Micimackó" című előadást. Számomra érdekes volt, hiszen először jártam igazi bábszínházba (eddig az óvodába "jött a bábszínház").

szerda, március 13, 2013

Rajztehetségem

Szó-kép

címmel pályázatot hirdet 3-18 évesek számára az Apáczai Csere János Elméleti Liceum Aranyecset Tehetséggondozó Műhelye, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME),  valamint az Apáczai Galéria.
A pályázati munkák leadási határideje: 2012. március 18.

A résztvevők  egyéni elképzelés alapján készült festmények, rajzok, grafikák révén  megjeleníthetik, illusztrálhatják olvasmányélményeiket, megemlékezhetnek jeles íróinkról, költőinkről. A beküldött alkotásokat  egy szakemberekből álló zsűri fogja értékelni és díjazni.

A szervezők a megszülető gyermekalkotásokból
az Apáczai Galériában kiállítást rendeznek.
A díjátadással egybekötött ünnepélyes megnyitó időpontja: 2013. március 21. (csütörtök) 17 óra

Első művem rajz kiállításra: "A három pillangó" mese illusztrálása (virágos rét a három pillangóval):

De mást is tudok ám rajzolni: almát, szilvát, körtét, murkot, mértani formákat (kört, négyzetet, háromszöget), hóembert, csigaházat, szívárványt, fagyit meg emberalakot. (Ezekből is majd szemléltetünk minél előbb.) Most már kijelenthetjük, hogy már nem csak a firka szinten van a rajztudásom, hanem a rajzaimnak jelentése is van (persze nem mindig, mert ha olyan kedvem van, akkor én is szoktam firkálni, de ezekből a firkákból alakulnak ki a jelentést hordozó ábráim, alakjaim). Egyik kedvenc időtöltésem a rajzolás, színezés, ragasztás és már vágni is tudok (ügyesen használom a kisollót). Minden nap alkotok valamit itthon.

kedd, március 12, 2013

Ruth kicsi óvónéni tanít!

Anyának három mentoráltja van (másodéves egyetemista hallgatók, akik óvodai gyakorlatra járnak, hogy majd ők is óvónénik lehessenek): Ruth, Timi és Enikő.
Ma került sor az első kicsi óvónéni tanítására: a tavaszi zöldségekről tanultunk (a salátáról, retekről és zöldhagymáról). Megbeszéltük a részeiket, színeiket, fontosságukat, felhasználási lehetőségeiket, megkóstoltuk őket,  s végül mi is készítettünk tavaszi zöldséges kosarat:  

Nagyon ügyes volt Ruth, mindenki szívesen részt vett a tevékenységen.

péntek, március 08, 2013

Szívorvosnál

Amikor utoljára a sűrgösségen voltam Anyával, az orvosnéni (aki megvizsgált) kijelentette, hogy "szívzorejem" van ("suflu sistolic"). Anyáék úgy döntöttek, hogy elvisznek egy szakértőhöz is, hogy egy pontosabb, alaposabb kivizsgálás következtében legyen meg a végleges diagnózis. Ma reggelre Dr. Fritea Smaranda orvosnénihez sikerült bejelentkeznünk a szív klinikán. Apával mentem, mert Anyának be kellett menni dolgozni. Az orvosnéni nagyon kedves volt, türelmesen kivizsgált, EKG-t is készített, mely szerint I. fokú szívzörejem van, ami enyhe szívbillentyű elégtelenséget jelent. (A billentyű nem zár tökéletesen, visszaengedi a vért, a visszaáramló extra vérmennyiség terheli, feszíti a kamrát. Ahhoz, hogy a szervek megfelelő mennyiségű vért kapjanak, a kamrának erősebben kell dolgoznia, nagyobb mennyiségű vért kell pumpálnia.)
Normális életvitelt ajánlott az orvosnéni, nem kell semmilyen fizikai vagy bármilyen más tevékenység alól felmenteni. Idővel ez a tünet megszűnhet. (Ja, és lázas állapotban ez a tünet felerösődik, hangosabban lehet hallani.)

csütörtök, március 07, 2013

24 hetes pocaklakó

Az baba immunrendszere megkezdi működését, a fehérvérsejtek termelődése által. Az Anya véréből olyan anyagok kerülnek a magzat szervezetébe, amelyek megvédik őt a fertőzéssekkel szemben, akár még hetekig a szülés után is. A magzatmáz (idegen nyelven: vernix caseosa) beborítja a baba egész testét, a bőrön képződő, fehér viaszréteg formájában. Ennek a krémes, ragacsos anyagnak az a szerepe, hogy megvédje a gyermek bőrét a magzatvíz irritáló hatásaitól. Ez a bőr már kevésbé átlátszó mint eddig, de továbbra is nagyon finom és ráncos. A lanugo ebben az időszakban már láthatóvá válik az ultrahang felvételeken is, selymes pihe formájában takarva be az arcot és egész testet, A baba talpa és tenyere kivétel ez alól.
Az agy folyamatosan növekszik, a 24. terhességi hétben pedig már a szemgolyók is ki vannak alakulva. Ha a baba fiú, akkor a heréi is kezdenek leereszkedni.
A tenyerek és talpak felületén, illetve a kicsi arcán tapintási receptorok találhatók, melyek felfognak minden rezgést. Ha egy kicsit megnyomúdik az Anya hasa, az hullám formájában terjed tovább a magzatvízben. Ezek a külső hatások jelentik a baba számára az első érzéseket és élményeket.

"Kipróbálhatom a bringámat?"

...hát persze, hiszen végre itt a tavasz.
Bár még gyakorolnom kell, de jó kis szabadidőtöltés volt (és lesz).

péntek, március 01, 2013

Farsang!

Az idén tündérnek akartam öltőzni a farsangon:

"Ha valaki bajba kerül
Jótündért hív segítségül.
A kezembe varázspálca,
Megjelenek a hívásra!"