Szó-kép
címmel pályázatot hirdet 3-18 évesek számára az Apáczai Csere János Elméleti Liceum Aranyecset Tehetséggondozó Műhelye, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete
(EMME), valamint az Apáczai Galéria.
A pályázati munkák leadási
határideje: 2012. március 18.
A résztvevők egyéni elképzelés alapján készült festmények,
rajzok, grafikák révén megjeleníthetik,
illusztrálhatják olvasmányélményeiket, megemlékezhetnek jeles íróinkról,
költőinkről. A beküldött alkotásokat egy
szakemberekből álló zsűri fogja értékelni és díjazni.
A szervezők a megszülető
gyermekalkotásokból
az Apáczai Galériában kiállítást rendeznek.
A díjátadással egybekötött
ünnepélyes megnyitó időpontja: 2013.
március 21. (csütörtök) 17 óra
Első művem rajz kiállításra: "A három pillangó" mese illusztrálása (virágos rét a három pillangóval):
De mást is tudok ám rajzolni: almát, szilvát, körtét, murkot, mértani formákat (kört, négyzetet, háromszöget), hóembert, csigaházat, szívárványt, fagyit meg emberalakot. (Ezekből is majd szemléltetünk minél előbb.) Most már kijelenthetjük, hogy már nem csak a firka szinten van a rajztudásom, hanem a rajzaimnak jelentése is van (persze nem mindig, mert ha olyan kedvem van, akkor én is szoktam firkálni, de ezekből a firkákból alakulnak ki a jelentést hordozó ábráim, alakjaim). Egyik kedvenc időtöltésem a rajzolás, színezés, ragasztás és már vágni is tudok (ügyesen használom a kisollót). Minden nap alkotok valamit itthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése