hétfő, december 02, 2013

Hunor 5 hónapos: A KIS ÖRÖKMOZGÓ

Ezt már tudja:
Testi fejlődés
  • „Repülőt” játszik, kinyújtja a karjait és lábait, fölemeli és hátrahajtja a fejét, miközben hason fekszik
  • Amikor a hátáról oldalra fordul, már majdnem ülő helyzetbe kerül (már)
  • Könnyen fordul hasra és vissza
  • Játszadozik a lábujjaival (de a szájába még nem teszi)
  • Erősebben fog
  • Játszik a kezébe adott csörgővel
  • Két kézzel megtartja a cumisüveget (amibe víz van, de nem sokat iszik belőle, inkább kóstolgatja, rágja)
Szociális fejlődés
  • Mosolyog vagy hangokat ad ki, hogy kapcsolatot teremtsen, és felhívja magára a figyelmet
  • Ki tudja fejezni az ellenkezését
  • Hanggal is kifejezi a tetszését és a nemtetszését. Morog, nyőg vagy nyafog, panaszkodik, gügyög, gurgulázik, teljes szívéből kacag (már)
  • Megismeri a szüleit, testvérét de (néha) az idegenekkel nem vagyok barátságos
Értelmi fejlődés
  • Kiejti a magánhangzókat, és néhány mássalhangzót is (d, b, l, m)
  • Új helyzetekben körülnéz
  • A tárgyakat meg akarja érinteni, a kezébe venni, megfordítani, rázni és a szájába venni
  • Lehajol, hogy a szemével kövesse a leeső tárgyakat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése