csütörtök, augusztus 21, 2014

KMN

Idén is sorra került, s immár V. alkalommal a KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK rendezvény, melyet mi is nagy szeretettel vártunk és fürkésző szemekkel kísértünk végig. Az idén inkább a gyerekprogramokat vettük célba. 
Anyával elhatároztuk, hogy ma szintén csajos napot tartunk, ami azt jelenti, hogy csak ketten megyünk és ketten szórakozunk ( a fiúk nélkül: Hunor Ágival maradt otthon ez idő alatt). Ez immár talán a III. ilyen alkalom, amit én nagyon élvezek! Elsőként "A DZSUNGEL KÖNYVE" című előadásra mentünk, melyet az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. (Második alkalommal jártam a színházban, hiszen I. alkalommal az ovis társaimmal és óvónénikkel voltam, amikor a "Jancsi és Juliska" című előadást láttuk.)
Kezdődhet a CSAJÓS NAP!


Egy kis szünet:
Telt ház volt a színházban, mi is a lépcsőn ültünk, de megérte! Szuper volt!! 
"Még sokszor hozzál Anya színházba!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése