vasárnap, november 30, 2014
Levél a Mikulásnak
Az idén is elkészült a levelem a Mikulás részére. Kértem tőle gyümölcsöket, szalon cukrot és egy babaházat.
péntek, november 21, 2014
x Faktor hatás
Minden szombat esti programunk: X Faktor nézése az RTL Klubon. Nagyon szeretem nézni hogyan énekelnek és táncolnak, illetve a négy mentor hozzászólásait is kíváncsian fürkészem. Én is kipróbálom az általam felállított színpadon milyen is színpadra lépni, mégha kisebb közönség előtt is :)
Holnap este: X FAKTOR!
szerda, november 19, 2014
hétfő, november 17, 2014
Pá-pá Szundi!!!
Kissé kényszerből, de búcsút kellett mondanunk Szundinak (Hunor alvó és nyugtató pokróckájának), ugyanis abban a pillanatban amikor a kezébe vette Hunor Szundit az ujját is mindig a szájába dugta, így nyugtatta magát. Érdekes látvány volt: a jobb hüvelykujját dugta mindig a szájába és ugyanazzal a kezével (a többi négy ujjacskáival) fogta Szundit is egy időben. Nem is volt gond ezzel, csak akkor amikor a hüvelykujja annyira megdagadt és kirepedezett a bőr az ujjacskáján, hogy még a vér is folyt belőle. Nagyon csúnya lett az ujjacskája, no meg nagyon fájt is neki... Ekkor döntött úgy Anya, hogy elérkezett ez a pillanat: Szunditól való elválasztás pillanata. Az utóbbi időben csak akkor használta Szundit, ha álmos volt, ha aludni készült.
Anya megmagyarázta Hunornak, hogy nincs többé Szundi, mert attól fáj az ujjacskája és csak akkor fog meggyógyulni, ha nincs többé Szundi. Nehéz éjszakák (pontosabban 3) következtek, ugyanis nappal nem volt gond, viszont az esti elelvás volt a legrázósabb: ilyenkor kérte, kereste Szundikáját, de már sehol sem találta. Egész keresési folyamat ment végbe: paplan, párna alatt, ágyban...
De nagy örömünkre sikerült (utólag visszatekintve) elég könnyen leszoknia Hunornak Szundiról, és ami mégjobb: amióta nincs Szundi, az ujját se szopja. Így sikerült hármat egy csapásra: Szunditól való leválás, ujjszopás megszűnése és az ujjacska begyógyulása.
Ügyes Hunor! Büszkék vagyunk rád!
vasárnap, november 16, 2014
ApaNap: bográcsozás
Készülődés:
Mi játszunk: mikor Gyöngyivel,
mikor egyedül:
Alakul:
"Enkikos" felállás: Bandi, Tata és Apa
Jó étvágyat!
Apa és fia:
Bence is megtisztelte Apát a jelenlétével:
"Apa, nem látsz duplán!"
Isten éltessen sokáig!!!
szombat, november 15, 2014
Agyagozás
Apa Vásárhelyre utazott Presbiteri közgyűlésre 2 napig, így ismét elcsaltuk Mamát hozzánk. Ameddig Mama kinn sétálgat Hunorral, addig én végre agyagozhatok! Ugyanis már régóta kérem Anyáékat, hogy agyagozhassak, de vagy Hunor miatt nem tudok (hiszen nem engedne, ő is ott fontoskodna, próbálgatná), vagy Anyáéknak nincs erre idejük vagy kedvük (ugyanis nem kis elő- és utókészületekkel jár az agyagozás...)
Készítek valamit Apa szülinapjára! Ugyanis ma van Apa szülinapja, de mi holnap ünnepeljük.
Önálló alkotásaim:
No, akkor most Anya törölheti a falat, csempét, bútrot, eszközöket, ruháimat... :)
De sebaj! Anya most tényleg nem haragudott a piszokért.
vasárnap, november 09, 2014
Cég-avatás
Végre sikerült befejezni a munkálatokat, hiszen kemény 5 hónapi felujítás alatt volt a cégünk. Ma "felavatjuk" az új állapotában: egy kis flekkenezéssel.
"Igen, tessék! Mit adhatok?"
Én nagyon élveztem az új irodát, amit kisajátítottam magamnak (legalábbis addig ameddig én itt voltam). Tata, Apa és Anya rendre jöttek és vásároltak tőlem csavarokat meg dugókat, én meg aláírtam, pecsételtem, számláztam.
szerda, november 05, 2014
Mama nálunk!
Ezen a héten őszi szünet van, ígyhát elcsaltuk Mamát hozzánk egy hétig. Minden nap kimentünk sétálni, lefekvéskor pedig Mama olvasott nekem mesét. Nagyon jól telt együtt! És így már nem is volt unalmas a vakáció.
kedd, november 04, 2014
Ismét táncház!
Megkezdődött a gyermektáncház a Heltaiban. Mi is megyünk: minden kedden 18 órától.
Most már sokkal jobban élvezem. Nagyon jól érzem magam itt (is)!
hétfő, november 03, 2014
szombat, november 01, 2014
Töklámpás
Világítani voltunk ma Egerbegyen és Torockón. Miután hazajöttünk lámpást röptettünk a réten, majd tőkből is készítettünk egy lámpást:
Miután elkészült az ablakból néztük Hunorral. Kitettük a teraszra, hogy Hunor ne nyúljon a gyertya lángjába.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)