Kissé kényszerből, de búcsút kellett mondanunk Szundinak (Hunor alvó és nyugtató pokróckájának), ugyanis abban a pillanatban amikor a kezébe vette Hunor Szundit az ujját is mindig a szájába dugta, így nyugtatta magát. Érdekes látvány volt: a jobb hüvelykujját dugta mindig a szájába és ugyanazzal a kezével (a többi négy ujjacskáival) fogta Szundit is egy időben. Nem is volt gond ezzel, csak akkor amikor a hüvelykujja annyira megdagadt és kirepedezett a bőr az ujjacskáján, hogy még a vér is folyt belőle. Nagyon csúnya lett az ujjacskája, no meg nagyon fájt is neki... Ekkor döntött úgy Anya, hogy elérkezett ez a pillanat: Szunditól való elválasztás pillanata. Az utóbbi időben csak akkor használta Szundit, ha álmos volt, ha aludni készült.
Anya megmagyarázta Hunornak, hogy nincs többé Szundi, mert attól fáj az ujjacskája és csak akkor fog meggyógyulni, ha nincs többé Szundi. Nehéz éjszakák (pontosabban 3) következtek, ugyanis nappal nem volt gond, viszont az esti elelvás volt a legrázósabb: ilyenkor kérte, kereste Szundikáját, de már sehol sem találta. Egész keresési folyamat ment végbe: paplan, párna alatt, ágyban...
De nagy örömünkre sikerült (utólag visszatekintve) elég könnyen leszoknia Hunornak Szundiról, és ami mégjobb: amióta nincs Szundi, az ujját se szopja. Így sikerült hármat egy csapásra: Szunditól való leválás, ujjszopás megszűnése és az ujjacska begyógyulása.
Ügyes Hunor! Büszkék vagyunk rád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése