csütörtök, december 11, 2014

Sálas torna :)

Ezen tornagyakrolatokat is a Tappancsból merítettük: nagyon jót szórakóztunk! Sálat, sőt sálakat összekötve helyeztünk a földre, majd különböző gyakorlatokat végeztünk: a sálon haladtunk előre, majd pedig hátra különböző járásos, ugrálós illetve mászos gyakorlatokkal fűszerezve.
Oldalszökkenés: jobbra, majd balra haladva:
 Négykézlábas haladás: a sálak a kezek és a lábak között maradjanak:
 Előre, majd hátrafele séta a sálakon:
 Előre, hátra ugrálás:
 Zikk-zakkba haladva:
 Csigaház-volba:
A végén már nagyon hosszú lett a sálból készült pályánk, hiszen összekötöttük a Hunor, az Anya, az Apa és azén salamat is. No aztán szabad-játék is következett: szabadon haladtunk, jobban mondva szaladgáltunk Hunorral a házban a sálakat húzva magunk mögött: mikor a farkincánknak tekintettük, mikor kígyónak, mikor ormánynak. Jó kis esti torna lett belőle!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése