Tudtátok-e, hogy a kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai változatát. A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítőszer gyanánt szolgáltatta fel a csaták előtt, míg Néró császár akár négyszáz kilométeres messzességből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget. A hideg édesség sokáig csak a fejedelmi udvarok különlegessége volt, ám az 1700-as évek végén Párizsban már nyolcvanféle fagylalt és szorbet közül válogathattak a vendégek. A magyar fagylaltozás hőskora a reformkor idejére tehetôő Sissi királyné kedvenc fagylaltja az ibolya volt.
A mai fagylalt ősét a 16. század végén egy bolognai fogadós fedezte fel- véletlenül. Cukrásza parfé-t készített, közben túl sokáig keverte a masszát, s így a szokásosnál több levegő került bele, s ez által nagyon könnyű, habos anyagot kapott. A fogadós bízott abban, hogy az új nyalánkságot bizonyára megkedvelik. Így is lett, s a fagylalt hamarosan elindult világhódító útjára.
A hosszú múltra visszatekintő "hideg nyalat" a jelenben is változatlanul őrzi népszerűségét a fogyasztók körében, remekül beleillik a modern kor étkezési szokásaiba. A nemes és ízgazdag alapanyagok, a gyümölcsök sokfélesége kielégíti az egészséges életmódot követők igényeit, édes íz utáni vágyát is. Hiszen a hagyományosnak mondott fagylaltok mellett megtalálhatjuk a csökkentett kalória tartalmút, a multivitamint, sárgarépa és narancs egyesítésével a növelt C-vitamin tartalmút vagy éppen az egzotikus magvakkal ízesített készítményeket is. A joghurt alapú és gyümölccsel megbolondított fagylaltok követik a modern étkezési kultúrát.

A gasztronómiai lexikon szerint a fagylalt olyan fagyasztott állapotú készítmény, amelyet vízből, tejből vagy gyümölcsléből, állati vagy növényi zsiradékból, zsírmentes tej szárazanyagából, édesítőszerekből, íz- és színezőanyagokból készítenek, és fagyasztás során levegővel lazítanak.
Ismét látogatóba jött Zoli keresztapám, fagyizással megkoronáztuk a napot.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése